Szijjártó Péter a német központú, vonóhorgokat gyártó ACPS Automotive Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján elmondta: a vállalat mintegy 832 millió forint összegű fejlesztéséhez a kormány 274 millió forint támogatást biztosít.

A beruházással a cég csaknem ezer munkahelyet őriz meg, miközben tovább növeli gyártási kapacitását - emelte ki.     A miniszter rámutatott: a magyar kormány beruházásösztönző programja erőteljes válasz volt a világjárvány gazdasági kihívásaira. Az elmúlt évben ugyanis világszinten 42 százalékkal estek vissza a külföldi beruházások, eközben pedig Magyarországon 140 százalékos volt a növekedés.
A tárcavezető szerint a folyamatos beruházásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően az autóipar termelési értéke az elmúlt esztendőben is meghaladta a 9 ezer milliárd forintot, és mivel közben a piaci kereslet "magára talált", ezért továbbra is kellenek az újabb gyártási kapacitások.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, a magyar kormánynak különösen fontos a beszállítói hátország folyamatos fejlesztése is, mert a jövőben ez lesz Magyarország fejlődésének egyik legfontosabb feltétele - tette hozzá.
A miniszter emlékeztetett, több nagy nemzetközi autóipari vállalat - köztük a Volvo- és a Volkswagen-csoport - is Kecskemétről, az ACPS Automotive Kft.-től szállítja gépjárműveihez a vonóhorgokat.
A cég a beruházás során beszerzett gépekkel az eddigi 1,2 millió darabos gyártási kapacitását még az idén nagyjából 1,3 millióra növeli. Ezzel pedig megerősíti a nemzetközi vállalatcsoportnál betöltött "legnagyobb gyártólokáció" pozícióját - fogalmazott.
Szijjártó Péter végül megköszönte a Bács-Kiskun megyei vállalatoknak, hogy a nehéz időszakban is "a beruházások útját" választották.
Mint mondta, a magyar kormány beruházásösztönzési programja 67 megyei beruházás 90 milliárd forintnyi fejlesztéséhez összesen 32 milliárd forint támogatással járult hozzá, megőrizve mintegy 17 ezer 400 munkahelyet.
Salacz László (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője példaértékűnek nevezte az ACPS Automotive Kft. járványügyi intézkedéseit, ahogy a dolgozók fegyelmezett szabálykövetését is, hiszen a fertőzés veszélyének minimalizálásával megteremtették a folyamatos munkavégzés lehetőségét.
Elmondta: a vonóhorgok gyártásával foglalkozó nagyvállalat kecskeméti székhelyén a beruházás során szoftverfejlesztést valósít meg, valamint szerelősorokkal, CNC-megmunkálógéppel és hőkezelőberendezéssel bővíti gépparkját.
Gajda Pál, az ACPS Automotive Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: a németországi központtal rendelkező, több mint 1600 főt foglalkoztató ACPS-cégcsoport legnagyobb gyártóbázisa a magyarországi, kecskeméti ACPS Automotive Kft.
Az elmúlt években építettek új gyártócsarnokot, raktárat és tesztközpontot is. Számos szabadalmi bejegyzésük pedig a világ minden táján megtalálhatóak a vonóhorogrendszerekben.     A kecskeméti üzemben a termelés mellett kiemelkedő szerep jut a fejlesztésre is, ugyanis a termékek mindegyikét egy nagyjából 40 fős csapat munkájával Magyarországon fejlesztik.     A nyilvános cégadatok szerint a 2019-ben mintegy 930 embert foglalkoztató ACPS Automotive Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele mintegy 156 millió euró volt. A társaság árbevételének több mint 94 százaléka külföldi értékesítésből származik. A vállalat adózott eredménye 2019-ben 9,9 millió euró volt.

 

(forrás.gepjarmuszektor.hu, / Fotó: pixabay)