A Daimler tulajdonában álló német EvoBus GmbH magyarországi vezérképviselete és a magyar társaság szándéknyilatkozata szerint az EvoBus Hungária "alacsony belépésű" alvázakat szállít az ITK Holdingnak, amelyekre a magyar cég saját fejlesztésű autóbusz-felépítményt tervez. A prototípus előreláthatólag 2017 tavaszára készül el - olvasható az esemény sajtóanyagában.
Varga Mihály szerint a szándéknyilatkozat azt is jelenti, hogy a Mercedes-Benz, a világ egyik vezető járműgyártója a sajátjával egyenértékű teljesítményt és minőséget vár egy magyar cégtől.

A régi hagyományokkal rendelkező magyar autóbuszgyártás fellendülése nemzetgazdasági érdek - jelentette ki. A nemzetgazdasági miniszter kitért arra, hogy a kormány a következő 3 évben mintegy 35 milliárd forintot kíván fordítani a buszgyártási programra. Mint mondta a buszgyártás olyan terület, ahol viszonylag rövid távon is lehet eredményeket elérni, új munkahelyeket létrehozni.

A költségvetésnek is 30-35 milliárd forintos éves többletbevétele származhat az ágazatból, ha a terület fejlesztése eléri a kívánt szintet - tette hozzá.

Hangsúlyozta, a cégcsoport eddig is több mint 15 milliárd forintot ruházott be a magyarországi közösségi közlekedésbe. Mint mondta, büszkék arra, hogy az EvoBus GmbH auditján megfelelt a cégcsoport, ami mutatja, hogy a cég műszaki tudása, kapacitása, elkötelezettsége, szakmai múltja és kompetenciái megfelelnek a legmagasabb elvárásoknak.

Jörg Schmidt, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az elmúlt 3 évben 400 alacsony padlós Mercedes-Benz buszt helyeztek üzembe Budapesten, és további 25 hibrid busz üzemel Kecskeméten.

gepjarmuszektor.hu/mti/pixabay.com