Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében bejelentette: a kormány egymilliárd forintot különített el erre a célra. A pályázók a
gépjármű értékének legfeljebb felét kaphatják meg támogatásként.
Az elektromos személyautók és tehergépkocsik vételárának felső korlátja a gépjármű típusától függően 15 vagy 17 millió forint, az elektromos robogóké pedig 1,1 millió forint - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a kiírás segíti az ország újraindítását, előmozdítja a környezetkímélő közlekedési módok térnyerését. A pályázat a vállalkozások megerősödéséhez is hozzájárul, hiszen az elektromos autók gazdaságosabb fenntartásával már középtávon jelentős megtakarítást érhetnek el.
Az új lehetőséggel más cégek és az egyéni vállalkozók mellett a közösségi autómegosztással foglalkozó gazdasági társaságok is élhetnek - hívta fel a figyelmet.
Közölte: a kiírás részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A pályázatokat július 12-én reggel 8 óra 1 perctől a keret kimerüléséig lehet benyújtani.
Schanda Tamás kiemelte: a kormány számos különböző célcsoportnak biztosít támogatást tiszta járművek beszerzéséhez. A magánszemélyek , vállalkozások, egyházak mellett a nagyvárosi autóbuszos szolgáltatókat is segítjük flottájuk megújításában.
Hangsúlyozta: az állami támogatás minimálisra szűkíti a hagyományos és az elektromos meghajtású járművek közötti árkülönbséget.
A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv programjainak köszönhetően egyre több, a környezetet nem terhelő autó, busz, taxi, robogó jelenhet meg a hazai közutakon. A városokban tisztul a levegő, csendesebbek lesznek az utcák, így a támogatással mindenki jól jár - fogalmazott Schanda Tamás.

 

(Forrás:gepjarmuszektor.hu, mti/Fotó:mti,pixabay)