Egyedüli kivételként London kis nyereségben fejezte be a napot, az FTSE-100 mutató 0,11 százalékkal 7415,60 pontra nőtt.
A frankfurti DAX-index 0,53 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,12 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,49 százalékkal, Madridban pedig 0,38 százalékkal estek az irányadó tőzsdemutatók. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 0,25 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,33 százalékkal csökkent.
Irán múlt héten kilőtt egy amerikai katonai felderítő drónt, állítása szerint saját légterében. Washington indokolatlannak nevezte az akciót, amelyre szerinte nemzetközi légtérben történt, az Ománi-öblöt a Perzsa(Arab)-öböltől elválasztó Hormuzi-szoros felett. Emiatt Donald Trump amerikai elnök hétfőn újabb szankciókat rendelt el, pénzügyi karanténba vonva Irán vezetőit, hogy fokozza a nyomást az iszlám köztársaságra, amelynek gazdasága már így is roskadozik a pénzügyi és olajipari büntetőintézkedések alatt.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,19 százalékos, az S&P 500-as index 0,08 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,04 százalékos pluszban állt. A kockázatvállalási hangulatot támogatja, hogy az amerikai és a kínai elnök a hét végén Japánban személyesen tárgyal, és a remények szerint kibillentik a holtpontról a kétoldalú kereskedelmi megállapodás ügyét.
Európában a nap vesztese az autógyártó ágazat volt. A Daimler német autógyártó vasárnap rontotta idei eredmény-előrejelzését arra hivatkozva, hogy emelnie kellett a károsanyag-kibocsátási botránnyal kapcsolatos ügyek rendezésére félretett tartalékokat. A Daimler immár a tavalyival azonos szintű profitra számít, míg korábban "enyhén magasabb" nyereséget várt. Hétfőn Frankfurtban 3,75 százalékos mínuszban zárt a Daimler.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,51 százalékos mínuszban, 63,48 dolláron, míg az augusztusi szállítású WTI 0,89 százalékos veszteségben, 56,92 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára augusztusi szállításra 1,35 százalékkal 1419,05 dollárra nőtt.
Egy euróért 1,1396 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,26 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

(Forrás:gepjarmuszektor.hu/Fotó:mti,pixabay)