Tuzson Bence a debreceni autóbuszgyártó üzem és fejlesztési-oktatási központ építési munkálatainak helyszínén tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a kormány 12 százalékos támogatási intenzitással járul hozzá a helyi repülőtéri ipari parkban létesülő autóbuszgyári beruházáshoz, ennek összege elérheti az egymilliárd forintot.

Az államtitkár szerint Magyarországon évente 1000-1200 autóbuszt kell gyártani, hogy a hazai igényeket kielégítsék. A magyarországi buszok átlagéletkora több mint 15 év, a kormánynak az a célja, hogy ez 10 év alá csökkenjen a következő években.

Tuzson Bence kiemelte: a járműgyártási program fontos része a kormány iparfejlesztési törekvéseinek, hogy az ágazat 23 százalékos GDP-részesedését húsz év alatt 30 százalékra növelje.

Az államtitkár a debreceni beruházás kapcsán is fontosnak nevezte az ipar és az oktatás együttműködését, kiemelve a duális képzést, amelynek keretében ipari környezetben szerezhetnek tapasztalatok a tanulók.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a magyar gazdaság, a magyar vállalkozói szektor erősödésének mintaprojektjeként értékelte a buszberuházást, amely "olyan fejlesztést testesít meg, amire kevés jó példa van Magyarországon".

A városvezető a magyar középvállalat - az ITK Holding - és a világcég - a Daimlerhez tartozó EvoBus - együttműködésére utalt, aminek eredményeként "Debrecen felkerül a világ járműgyártásának térképére".

Papp László szerint különösen jelentős, hogy a beruházás oktatási-innovációs központ építésével kezdődik, ami hosszú távú együttműködést jelent a buszgyártásban.

Kossa György, az InterTanker Holding elnök-vezérigazgatója hozzátette: a megkezdett 20 millió eurós beruházással oktatási-fejlesztési központot és gyártóüzemet építenek a Határ úti ipari parkban, ahol az év végétől évi kétszáz busz készül.
Az 50 millió eurós beruházással a repülőtéri, déli ipari övezetben felépülő nagyobb gyárukban pedig 2018 második felétől további 700-800 autóbuszt gyártanak évente a holding és az EvoBus együttműködésében - tette hozzá megjegyezve, hogy a kétlépcsős beruházással összesen 475 új munkahelyet teremtenek a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Kossa György az MTI érdeklődésére megjegyezte: az általuk 2009-ben kifejlesztett elektromos hajtáslánc prototípusával felszerelt elektromos midibuszt évek óta tesztelik Debrecenben. E tapasztalatok alapján 2019-ben megkezdődhet az elektromos autóbuszok sorozatgyártása is Debrecenben.

(Forrás:gepjarmuszektor.hu, mti/Fotó:twitter)