A közlemény szerint az autókereskedelemben Nyugat-Magyarországon meghatározó Iniciál Csoport alapítójával, Taródy Zsolttal tavaly kötött együttműködési megállapodás következő lépéseként az AutoWallis Nyrt. tulajdonába kerül a  több mint 115 embert foglalkoztató Iniciál Autóház Kft. 40 százaléka.

Az Iniciál hét autómárka - Dacia, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Suzuki és Toyota - értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozik négy telephelyen: Győrben, Mosonmagyaróváron, Sopronban és Szombathelyhelyen.
A tájékoztatás szerint a kisebbségi részesedést az AutoWallis az Iniciál pénzügyi befektetőjétől szerzi meg az igazgatóság által elhatározott, 1,16 milliárd forint összegű, apportos tőkeemeléssel.
Az újonnan, zártkörben kibocsátandó, 13 589 503 darab AutoWallis részvény apportálási árfolyama a társaság részvényeseinek korábbi felhatalmazása alapján az elmúlt 30 nap tőzsdei átlagárfolyama, 85,36 forint.
A tájékoztatás szerint az AutoWallis az apportból származó új részvényekből 8 589 503 darabot 93 forintos árfolyamon megvásárol. Az apport ellenében kapott részvényekre az Iniciál csoport korábbi pénzügyi befektetője 2021. május 31-ig elidegenítési tilalat vállalt, azokra hosszú távú befektetésként tekint.
Az AutoWallis közölte, a tranzakcióval hozzá kerülő saját részvényeket további akvizíciókhoz kívánja felhasználni.
A tranzakció jelentősen hozzájárulhat az AutoWallis 2019-ben elért, 75,3 milliárd forintos árbevételének növekedéséhez, miután az Iniciál Autóház Kft. tavalyi árbevétele 19,3 milliárd forint volt.
Közölték, az AutoWallis tervei között szerepel az Iniciál további 20 százalékos üzletrészének megszerzése az alapító családjától, így összesen 60 százalékos részesedéshez jutnak a vállalatban, amennyiben a mostani tranzakciót követő tulajdonszerzést a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyja.
Az Iniciál Csoport ügyvezetője és szakmai irányítója a többségi tulajdonrész megszerzését követően is Taródy Zsolt marad, akivel az elmúlt hónapokban hosszú távú, stabil együttműködést alakított ki az AutoWallis - írják.
Taródy Zsolt a közleményben elmondta, hogy az AutoWallis és az Iniciál közötti együttműködés újabb lehetőségeket nyithat meg az általa alapított cégcsoport számára.
Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a közleményben kiemelte, ezzel a lépéssel a csoport tagjai által értékesített prémium márkák további meghatározó pozíciójú flottamárkákkal egészülhetnek ki.
Az AutoWallis közleményében felidézi, hogy az Iniciál Csoporttal kötött együttműködés első lépése az ICL Autó Kft. 60 százalékának megszerzése volt idén februárban. Az ICL Autó elsőként KIA gépjárművek értékesítését és szervizelését kezdte meg idén februárban, mely a későbbiekben kiegészülhet más márkákkal is. Az ICL Autó tevékenysége is Nyugat-Magyarországra fókuszál, és a tervek szerint lefedheti a teljes autókereskedelemhez kapcsolódó szolgáltatási portfoliót, közöttük a szerviz, és flottaparkkezelési szolgáltatásokat is.
Az AutoWallis Nyrt részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában, valamint a BUX és BUMIX indexekben jegyzik. Az AutoWallis részvénye csütörtökön 79,60 forinton nyitott, a papír történelmi maximuma 266 forint, történelmi minimuma 9,37 forint.

 

(Forrás:gepjarmuszektor.hu, mti/Fotó:mti, pixabay)