Schanda Tamás ismertetése szerint az M0-ás körgyűrűnél induló és jelenleg Bóly térségéig vezető M6-os autópálya Ivándárdáig, a magyar-horvát határig húzódó, húsz kilométeres, befejező szakaszának építése a közelmúltban vette kezdetét a földmunkák megindulásával. A Strabag és a Duna Aszfalt konzorciuma az Unitef-83 és a Főmterv tervei alapján közel 88,7 milliárd forintból építi meg a gyorsforgalmi szakaszt - közölte az államtitkár.     Emlékeztetett arra, hogy míg 2010-ben tizennégy megyei jogú város és három országhatár volt elérhető négysávos úton, 2020 végére tizenkilenc megyei jogú város és hét határállomás közelíthető meg ilyen feltételekkel; 2025-re pedig minden megyei jogú város és kilenc határállomás lesz e magasabb rangú utakkal elérhető a kormány szándékai szerint.

Elmondta: a kabinet tervei szerint Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető lesz egy négysávos út, minden, ma még csak főúton elérhető megyei jogú várost bekötnek a gyorsforgalmi úthálózatba és kiépítik az autópályák, autóutak országhatárokig tartó szakaszait. Hozzátette: ez utóbbi terv részét képezi az M6-os út befejezése.
A szakasszal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az M6-os autópálya befejezése hozzájárul ahhoz, hogy az Adriai- és a Balti-tenger közötti közúti kapcsolat is teljessé váljon a jövőben, ilyen szempontból a beruházás kulcsfontosságú európai tekintetben is.
Mint mondta, amellett, hogy a fejlesztéssel új lendületet kaphat a térség gazdasága, idegenforgalma és a korábbiaknál gyorsabban, biztonságosabban közlekedhetnek a helyiek, a horvát tengerpartra is hamarabb juthatnak el a magyar családok a beruházásnak köszönhetően.
Közölte: jól mutatja az út megépítésének összetettségét, hogy a következő időszakban megépülő kétszer kétsávos gyorsforgalmi útszakasz részét képezi egy felüljáró, hét aluljáró, hat hídszakasz, egy vasúti és három közúti külön szintű kereszteződés és egy komplex pihenőhely megépítése is.
Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője úgy vélekedett, a beruházás megvalósulásával a régió elzártsága megszűnik, a térség a nemzetközi úthálózat részévé válik, hiszen Horvátország is vállalta, hogy a következő években megépíti az Eszék és az országhatár közötti gyorsforgalmi utat.
Azt mondta, a projekt egyben a mohácsi csata ötszázadik évfordulójával kapcsolatos Mohács500 elnevezésű program első jelentős - területfejlesztési - elemének is tekinthető. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a beruházások terén megvalósuljon a jeles évig az új mohácsi Duna-híd és a város közforgalmi kikötője is. Előbbi kapcsán jelezte: már zajlik a kétszer kétsávosra tervezett létesítmény kiviteli tervezése.
Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese az M6-os sztráda befejező szakaszának műszaki tartalma kapcsán elmondta: a szakaszon három csomópont épül, így az M6-M60 utak találkozásánál, Bóly keleti részén épül külön szintű kereszteződés és egy lehajtó Villányhoz biztosít kapcsolatot. Utóbbiról közölte: 2022-2023 körül egy, a gyorsforgalmi szakasz és a villányi elkerülő között futó, kilenc kilométeres, kétszer egy sávos út megépítésének tervei is rendelkezésre állnak majd, így a sztráda meghosszabbítása a népszerű borvidék elérését is megkönnyíti majd.

 

(Forrás:gepjarmuszektor.hu, mti/Fotó:pixabay)