Kecskeméten egymilliárd eurós (313 milliárd forintos) beruházásból épül meg a Mercedes új gyára, amely 2500 embernek ad munkát, 185 milliárd forintból új generációs kompakt autók gyártásával bővítik a jelenlegi üzem tevékenységét. Közel 80 milliárd forintos fejlesztés eredményeként pedig új karosszériagyártó egységet, illetve 4 milliárd forintból logisztikai bázist is építenek.

Az új gyár minden idők legnagyobb zöldmezős beruházása lesz Magyarországon. Az új karosszéria-, felületkezelő és összeszerelő üzem első- és hátsókerék-meghajtású személygépkocsik gyártására is alkalmas lesz.

Ezen felül példaértékű az ITK Holding Zrt. és az EvoBus Hungária Kft. nemrég bejelentett együttműködése, amelynek eredményeként Mercedes alvázakra szerelnek magyar fejlesztésű elővárosi és helyközi autóbuszokat Debrecenben.

A nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly 3,4 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 2,8 milliárd euró után.

(Forrás:gepjarmuszektor.hu; mti/Fotó:mti)