ARCHÍVUM

A NÉMET GÉPIPARBAN 32 EZER ÁLLÁS SZŰNT MEG AZ ÉV ELSŐ FELÉBEN

A német gépiparban 32 ezer munkahely szűnt meg az év első felében a koronavírus-válság, a kereskedelmi konfliktusok és az autóipar strukturális átalakulása miatt - ismerteti az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDMA hétfői közleményében.

AZ MNB 50 MILLIÓ FORINTRA BÍRSÁGOLTA A K&H BIZTOSÍTÓT

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, egyebek mellett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási és az életbiztosítási területek problémás állománykezelése, valamint az informatikai biztonsági és a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt, a feltárt problémák a biztosító megbízható működését nem veszélyeztetik.

VOGEL ADRI ÁLOMSZERŰEN KEZDTE MEG A RALI-EB-T

Győzelemmel kezdett Vogel Adrienn a rali-Eb-n! A Roger Racing Team idén a cseh Orsák Rally Sporttal közösen induló versenyzője és navigátora, Notheisz Ivett nemcsak a leggyorsabb volt a nők között a hétvégi Róma-ralin, hanem az ERC3-as értékelésben is az előkelő és pontszerző ötödik helyen ért célba a kategória tizenkilenc indulójából. Összetettben a rajthoz álló száznál is több autóból 44. lett a magyar női páros a Ford Fiesta R4-gyel.

VISSZATÉRTEK A VÁSÁRLÓK A HASZNÁLT AUTÓK PIACÁRA

Visszatértek a vevők a használt autók piacára, júniusban már 11,5 százalékkal több használt autó tulajdonosváltását regisztrálták, mint egy évvel ezelőtt, és 66 százalékkal többet, mint áprilisban - közölte az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében a Használtautó.hu.

REMEK VERSENYZÉSSEL KEZDTE A SZEZONT VOGEL ADRI

Fantasztikus versenyzéssel egy első és egy hatodik helyet szerzett Vogel Adri és Notheisz Ivett a Rally Bohemián.

HÚSZ EMBERT GYANÚSÍTANAK KORRUPCIÓVAL A MOZAIK UTCAI MŰSZAKI ÁLLOMÁS ÜGYÉBEN

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség; az ügyben 20 embert gyanúsítottak meg - közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.